Erről a kivételességről töprengenék kicsit még, mert
egészen jól felfűzhető Barnabás Maximus gondolatmenetére néhány
össztársadalmi demencia, például a demokrácia alapszabály-hármasának középső
eleme, az egyenlőség "szövegkörnyezete". Maga az egyenlőség mint
társadalomépítő igény természetesen nemes követelmény, de van olyan
vélekedés, miszerint mára az egyik legbetegítőbb modern
rabszolgatartó élettechnikává vált. Kezdjük ezzel a tetszetős, de
alapjában hamis gondolatmenettel.
Imádjuk a kivételest, és nemcsak akkor, ha teljesítmény -
és ez teljesen normális dolog. De itt a kivételből csinálunk szabályt, mikor
kijelentjük, hogy mindenki lehet kivétel, hogy számtalan módon elénk tárt
esélyek tág horizontja felé lebegünk mindannyian. Hiszen a kiválasztódás bármilyen
elitbe - a kivétellé válás társadalmilag elismert gesztusa - jellegénél fogva
nem vonatkozhat mindenkire, és tömegével gyártja a sorsával elégedetlen
veszteseket, akik szembesültek vele: nem nyílik számukra tér. A lehetőség ott
áll mindenki előtt, csak élni kell vele - kár, hogy nem sikerülhet, neked,
nekem nem sikerül élni ezzel a lehetőséggel, veszítünk az életképességi derbin,
s ez a veszteség-érzet korrumpál. Nem vagyunk egyenlők - ebben az értelemben
nem. Elvették tőlünk a szolga méltóságát azzal a hazug gesztussal, hogy urakká
lehetünk. Ez az illúzió keseríti bennünk hiábavaló lázadásokká a
rabszolga beletörődését. És elvették a helyet, aminek határait ismerjük.
Ebben a lehetőségektől határtalan horizontban elveszik a feladat, amire
rendeltettünk, elbizonytalanodik sok "ez lehetek" közt az "ez
vagyok" önismereti bizonyossága.
Miért hamis ez a gondolatmenet? Mert valójában tényleg
egyikünk se kivétel. Titkon mindannyian sértettek vagyunk: nem kezel értékünkön
a többi. Mindaz a nemes, szép és jó, ami áradhatna belőlünk, ha megkapnánk a
lehetőséget belénk fulladva mérgez, mint a magamagát folytogató mocsarak
bűzvize. Holott éppen hogy nincs bennünk efféle elnyomott nemes, szép, jó. Csak
az van bennünk, ami kijön. Miért gondolom így? A legnagyobb megdöbbenéssel
vettem észre: a kivétel, aki "egyenlőbb a többinél", szintén sértett.
Szintén elégedetlen. Beteg dolog, de minden neki tulajdonított kivételesség
ellenére pontosan úgy működik, mint a többi. Monomániás, akárcsak a vesztesek -
ha értelemmel nem éri fel a maga sértettségét, hát megéli a csömörben, ha
feléri, akkor is a kivételessége elismerés-drogját hajszolja
csömörig. Tényleg nincs kivétel - itt mindenki válogatás nélkül kivételként
tekint magára. Én is, hát persze. És nem mentség, hogy ezt tanultam, hogy csak
ezt.
Nincs meg bennünk, avagy elhomályosult az "ez
vagyok"? Szerintem elhomályosítjuk magunkban, pont azért, mert
riasztóan kisszerű a lehetőségek tág horizontjához mérve. Kicsit ilyen lehet
megérezni az univerzum felfoghatatlan méreteit, és benne a mikroszkópparányi
önmagunkat. Egyszerűen nagyobb apparátust épít bennünk e kisszerűségnél
önmagunk (és a másik) tudata. Vagy maradjunk az ismert terminológiáknál? Az
angyal mindenkinek megjelenik - az őrangyal megszólít. De ugyanígy az őr-dög is
megszólít, és az angyal kizökkenés-kori kíméletlen tükréhez
képest számtalan mentséget talál. Például azt, hogy be vagyunk csapva,
hogy társadalmilag megvezetnek, hogy rabszolgák vagyunk, a szabadság béklyózott
illúziójában. És mámorral ajándékoz, ami valójában csömör, mannával, ami
valójában méreg, vagy épp aszkézissel, ami valójában a legdurvább kicsapongás.
Milyen jó lenne, ha másra háríthatnám a felelősséget! Az
ördög a hibás! Ki kell űzni! (De előtte még elmegyek és elszívok egy cigit.)
kommentek:
- 1. Kállay Kotász Zoltán
Meg kell tanulnunk vágyakoznunk az után, ami a miénk -
olvasom Pilinszkynél, aztán néhány sorral lejjebb: ahogy a gyermek, úgy
csodálkozni néha rá a megszokottra is.
Mindenki a maga szintjén nyomorult - mert a
"nyomor" nem a Központi Statisztikai Hivatal számításai alapján
meghatározott elégtelen életszínvonal címkéje, hanem a beteljesíthetetlen
emberi vágyak lerázhatatlan béklyója. Hiába kiváltságok, hatalom vagy pénz, az
általuk teremtett látszólag széles lehetőségek tárháza, ha a lehetőségek
birtokosa nem a lehetséges-lehetőségeit látja, hanem a lehetetlenbe veti előre
horgonyát. Ha a lélek távoli horgony körül táboroz, a jelenben nyomorult
nincstelennek, hontalannak érzi magát.
Mi történik, ha valaki sziszifuszi munkával mégis eléri a
lehetetlennek tűnő célt? Nincs beteljesülés, nincs öröm, a lélek képtelen már
az orgazmusra, mert megkeseredett és megsértődött. Amit elért, azt ajándékba
kellett volna kapnia a sorstól. Ajándékokra vágyunk és kitüntetésre és
kivételezésre – annak a visszaigazolására, amit az önmagába zárt egó
felülírhatatlan – bár legtöbbször vállalhatatlan és kimondhatatlan – igazságnak
él meg, annak, hogy ő a világ közepe.
Kultúra, személyiség és stílus finom keveréke, egyénre
szabott szövete, hogy ki milyen módon igyekszik éreztetni a környezetével a
belső használatú igazságát, világ-közepiségét, milyen rögeszmét vagy monomániát
savanyít magára. Sértődöttség és savanyúság ezeknek a rögeszméknek, többnyire,
a veleje, de nem elegáns, ha ez kiérződik, ezért aztán púderezni és sminkelni
kell. Egyre erőteljesebben és vastagabban. (A maszkot már mindenki látja, csak
az nem, aki viseli.)
- 2. shizoo
2011. 06. 12. 11:59
"Beteljesítetlen vágyak lerázhatatlan béklyója" -
és a kivétel-érzet: igen, mindaz, amivel nem nézünk szembe, ha magunk vagyunk.
Valóban külön kellene választani azt, amit az ember magában hordoz, mint
sérelmet, és azt, amit a többi puszta léte pakol bele. Bár szerintem
választhatatlan, hiszen épp a másik puszta léte kérdőjelezi elsőképp az
önmagunkról alkotott - ha hízelgő, ha nem - kép "hitelét".
A "bánásmódot" a többiektől várjuk. Képzelt
királyságaink alattvalói ők, valós nyomorúságérzeteink viszonypontjai is ők, ha
mindez belevegyül is abba az elbizonytalanodásba, amit a hordozott önképhez
képest folyvást kisszerű "megvalósulások" keltenek bennünk.
Ráadásul ma valóban a "rákívánó kor"
reklámözönében, vágykeltő mechanizmusok pergőtüzében kell vágy-válogatnia
mindenkinek. Szinte el se dönthető már, mi az enyém, mi a remekbe szabottan
belém manipulált. Ma előregyártott rögeszmék, sorozatban fröccsöntött maszkok
tömegét próbálhatjuk fel gátlás és következmény nélkül - még abban is
elbizonytalanodva, mennyi ebből a "belső használatú igazság"
savanyította saját variáció.
- 3. L.
2011. 12. 22. 21:43
Chimendexbe az egészet!!!!!
Tömd bele nyugodtan!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése