Közbevetőleg

"Az ártatlanságot úgy értettem, hogy jelen állapot szerint, amennyire a regény elemzésében előrehaladtál, úgy tűnik, hogy a monomániák "békés egymás mellett élése" lehetséges, többékevésbé szolíd monomániákat látunk, a szereplők jól tolerálják a másik kozmáját :) Toporján Episztemon süketnémaságát ártalmatlannak minősíti, és példákat hoz, hogy mennyivel nehezebb lenne a helyzet, ha mondjuk ezt vagy azt a rögeszmét szedné fel - esetleg kleptomániássá avanzsálna. Episztemon erre kleptomániás lesz, amit a tolerancia jegyében a többiek még csak a szemére sem vetnek. ("Ne sértsük meg Episztemon urat, hiszen ő nem tolvaj!")" írja Kotász úr a kommentjében. (további részeit megint csak azért nem idézem, mert túlságosan előrerohannak, mintha olvasótársunk még a leves előtt kívánna desszertbe kóstolni:) Elég sokáig meditáltam a válaszon, most úgy vélem, helyesebb, ha - elsősorban terjedelmi okokból - bejegyzést kanyarítok köré. Nézzük akkor mégis kicsit részletesebben ezeket az "odakozmákat", nézzük a menazsériát, a regényidő szereplővilágát.

Először is le kell szögezni, ez itt a fogantatás előtti állapot, a "regényhőshöz" vezető út "legendás múltja" - ez a másik ok, amiért a segédfogalmazónak nincs neve. Nem ő a főszereplő, minden látszat ellenére, hiába csomósodik köré az események szövete. Ez még nem a gyermekkor - sok tekintetben szintén romantikus tévképzet-szerű - "ártatlansága", ez a családi legendárium, olyan, mint az ősök "fotóalbumának lapozgatása" közben a látotthoz, hallotthoz hozzáfantáziált "kvázi-múlt". Mondhatni, ártatlanság-előtti állapot, látni fogjuk majd, mit is gondol a "gyermeki ártatlanság" mítoszáról az író, a maga helyén. Ha mindenképp korszakolni akarom a könyvet - ami a későbbi, "wertheri korszak" függönybeszélgetésben emlegetése által mintegy engedélyes - akkor ez a mítosz kora. Mégpedig a "boldog békeidők" mítoszáé. Kettős csavar, a mítosz diabolikus szörnyei, a titánok és ellentettjeik, a héroszok parodizálódnak itt egyként, a "béke mítoszának" kora ugyanis alapjában hőstelen. Kettős csavar, mivel a hősök tettein a mítoszban "világok fordulnak", a "béke mítoszában" viszont minden tett súlytalan. Kettős csavar, mert ennek ellenére e "békében" mindenki mégis "hősi pózokban" létezik.

Most szándékosan eltekintek attól, hogy mindez Flórián fantazmája. Tekintsünk rá úgy - a már emlegetett fantazma-többlettudás okán - mint ami akár meg is történhetett volna. Tekintsünk el attól, hogy mindez csak legenda-múlt...

Kankalin és felesége, Laura ugyanúgy ebben a békében fuldoklik, mint Barnabás Maximus, Ambrus, a Keszők, vagy Hoppy Lőrinc. De hogy ártatlanok lennének, hogy "békésegymásmellettélő" kozmáik lennének? Nézzük például Auguszta Kornéliát, aki eklatáns példája lehet, mennyire "ártatlan" mindez. Először is: micsoda királynői név az övé! Megnyílik előttünk kapcsolatainak ok-okozata, ha esetében elsősorban a névből indulunk ki. Az elszarkállt tárgyak az alattvalói adó részei, királynői módon megy be oda, ahova csak akar, és akkor, amikor csak akar (a Báró nagy bánatára). Végeláthatatlan fecsegése azon túl, hogy Hoppy mellett a legfontosabb hírcsatorna, uralkodói előjog. Később látni fogjuk, hogyan testesül meg ez a titkon ápolt "királynő-önkép". Hogyan lesz Auguszta Kornélia úrnő a maga szemétdombján. Azt már most leszögezhetjük, hogy tőle a környezetében mindenki mértéken felül szenved.

Mint ahogy cseppben a tenger: az összes "kozmásodottra" igaz, hogy mértéken felül szenvednek egymástól. Episztemon minden "betegsége" azon a "kozmakörnyezeten" ejtett bosszú (leglátványosabban a kleptománia, de leginkább a társadalomból való "kivonulás", aminek a Chimendex vet véget), amitől mértéken felül szenved. Azonban a hőstelen korban a cselekedet súlytalan - a környezet "megbocsájtó", figyelmes "észresemvevése" sebez a leginkább. Ez nem ártatlan kor - csak egy kevésbé látványos köre annak a pokolnak, ami majd szép lassan kibomlik a könyv olvastán szemünk előtt.

kommentek:

• 1.  Kotász Zoltán
  2010. 09. 05. 21:41

Ha valaki éveken át depressziós, aztán kiderül, hogy májrákja van, általában el szokott csodálkozni korábbi önmagán. Miért voltam én depressziós, amikor semmi bajom nem volt akkoriban? Hát azért, mert volt... Volt baja, csak a játéktér szűkültével, a jelen stációból visszanézve felfedezni véli a korábbi helyzetének kihasználatlan (bár aspektusok hiányában tulajdonképpen: nemlétező) tágasságát.

Ragaszkodom a képzetemhez, hogy a szereplők ebben a történet-stációban gyermeteg módon szórakoznak; élvezik, hogy milyen jól látják a többiek kozmáját, és hogy háztáji habveréseikkel milyen botrány- és pletykaszintű problémákat generálnak (a májrákos jövőjükhöz képest). Ezen képzetemmel pediglen nem tekintek el tőle, hogy többszörösen virtualizált figurák virtuális virtusairól van szó, viszont eltekintek tőle, hogy valójában rólam van szó :)

• 2.  shizoo
  2010. 09. 06. 6:20

Ragaszkodj nyugodtan:)
Ennek ellenére fenntartom állításaim a témában, pont azért, mivel - hogy én is "rohanjak előre" egy mondat erejéig - a hermineutika tanítása szerint minden az ég alatt "háztáji habverés", a gigantikus diktátori "diabolikák" a leginkább.

Gondolj a "gondolatban, szóban, cselekedetben" vétekhármasának azonosrangúságára. Amit itt egymásról gátlás nélkül gondolnak, s tesznek majd szóvá később, azt a legmélyebb "rondabugyrodban" meg is cselekszik egymással - az ítéltetésük "mértéke" nem változik. A vétek megjelenése nem tartalmi kérdés, avagy a te példádnál maradva: a májrákot nem a diagnózis teremti...

• 3.  Kotász Zoltán
  2010. 09. 06. 7:56

A vétekhármasnak a szövedéke azonos, a rangja és mértéke talán mégsem. Amíg valaki a gondolat szintjén játszik valamivel, a lelkiismerete bármikor felébredhet - vagy, más megközelítésben, az angyal benne megszólalhat. A segédfogalmazó esetében is az angyal még a "kezdetek kezdetén" próbálkozik, hiszen az emberi elme a háborodásban fiatalon még nem vackolta olyannyira körbe magát képzetekkel (gondolat-bűnökkel, szó-bűnökkel, tettekkel) hogy ne lennének benne, esetleg, üdén maradt csatlakozási pontok :)

• 4.  shizoo
  2010. 09. 06. 8:11

Nos, itt egy nagyon komoly nézetkülönbség körvonalazódik! Ahogy én látom, rangjuk és mértékük is teljesen azonos, számomra pont ez a keresztényi megközelítés egyik legfontosabb felismerése. Az angyal szerintem mindvégig szólhat, gondolj arra, mindig a borzalom ideje "köpi ki" a legtöbb "megtértet"; mert a legtöbben csak a pofonból tanulunk, és az, hogy az angyal életében mindenkinek megjelenik, nem egyenértékű azzal, hogy a "kezdet kezdetén".

• 5.  Kotász Zoltán
  2010. 09. 06. 8:35

Azzal egyetértek, hogy mindvégig szólhat az angyal, sőt, talán szól is, folyamatosan, de van-e rá vétel? A káprázatok fertőznek, és ezen a vonalon szerintem nincs "igazságosság" és "esélyegyenlőség", mert az esély elmúlik, és zúg a pofon a szélben, de amikor becsapódik, már nem talál megfelelő felületet. A borzalmak ideje terem legkevésbé "megtérteket", mert ösztönszinten riaszt (riadót fúj), kicsiszolja az élettechnikát és - korábbi paradigmák lerombolásával - finoman csűrcsavart önbecsapások diszkusszív és lélektani hátterét teremti meg.

A keresztényi megközelítést az egyik legrafináltabb káprázatnak gondolom, de ezt nem fejtem ki most, mert messzire vezetne, ráadásul a Karnevál későbbi részei majd alkalmat adnak rá :)

• 6.  shizoo
  2010. 09. 06. 9:55

Van rá vétel. A "tornyok omlására" gondolj, amikor minden addig csiszolt élettechnika diszkvalifikálódik - amikor tényleg elválik a szar a májtól (a májráktól:). EZ terem "megtérteket" - hiszen nemcsak "finoman csűrcsavart önbecsapásokat" teremthet (életben kell maradnom, ez a legfőbb parancs, akár a te életed árán is), hanem áldozathozatalt is. Világra-ismerést: gondolj Pilinszkyre például. De erre majd visszatérünk, valóban a maga helyén:)