Van annak bő tíz éve is, hogy a kezembe adták Hamvas Béla Karneválját. Van olyan érzésem, mintha azóta se tettem volna le - azaz "minthaérzetek" egész sorát gerjeszti azóta is a könyv, amely nem mellesleg világmegnemértésem biztos tudatának is sarokköve. Ez nyomorúságos érzés, a legfontosabb "mintha" a könyvvel kapcsolatban: mintha valóban beavatás lakna itt a lapokon, amiből az olvasás közben mégis, újra és újra kívül rekedek, nem avatódok be mégsem, könnyűnek találtatik az a "vagyok", aki olvas.
Aki (ezért is) olvas aztán újra, mintegy elemi kényszernek engedelmeskedve, szinte megvalósítva Bormester Virgil könyvbéli idegesítő ön-seb-vakargatását - ez a "vagyok" ráadásul mindezt tudva tudja is, a viszketegség kórisméit régesrég konstatálva - így válik (válok) valóban az olvasó hamvasi paródiájává. S hogy tovább fokozzam: ide öntöm elétek mindazt, amit érteni vélek mégis - sokadik fokú bolondként. (következő bejegyzésem tárgya lesz...)
Meg persze mindazt, mit e fiókból előbújtakor szenzációt keltő, és az irodalmi kánonban azóta is helyét hiába kereső életmű olvastán veszek észre, annyira-amennyire észre, ennyi van, annyi-amennyi - majd beosztom. Amint tűnik, erős "olvasói jelenléttel", bár szeretném elérni, hogy ez a blog végképp ne rólam, hanem az (újra)olvasás gesztusáról szóljon, a magukat olvastató szövegekről, és Hamvas Béláról.
Kommentek a régi blogról:
· 1. fruschka
2010. 05. 07. 21:59
a beavatás véleményem szerint egészen intim dolog, olyannyira bensőséges, hogy egyetlen ember sem tud beszélni a maga beavatásáról úgy, hogy azt egy másik megértse. Ezért ha még ott is lappang a Karnevál sorai közt a beavatás (ami már amúgy is egy kényes fogalom), az akkor is mindörökké értelmetlen marad Hamvason kívül bárki más számára.
· 2. shizoo
2010. 05. 08. 7:12
Naná! Ezért hamis minden Camino-zás, körülbelül minden "recept" ezótól pszichóig - de én a "befogadás közben" keletkező hiányérzetről beszélek, ami az "én", az olvasó ügye, s nem az íróé. A Karnevál olvastán ez a sejtelem, ez a látómező szélén elmosódó érzet irritál a leginkább és ez provokál arra, hogy fecsegjek róla.
Egyébként Hamvas a maga módján "receptgyűjteményt" (Mágia szútra) és "tanfolyamot" (Tabula Smaragdina) is írt avatódásunkhoz, az ott lefektetett - a Karneválnál többszörösen direktebb - alapok előnye, hogy nem mutatják meg az "ösvényt" (tény: mutathatatlan); arra képeznek, hogyan építsd ki magadban azt a valóban ismételhetetlen egyedit, ami aztán megoszthatatlanul csak a tiéd.
"Feldolgozni" nem tudom a könyvet... hiszen erről beszéltem eddig (talán nem is ez a cél). Még nem tudom, hogyan alakul ez a nyilvános olvasás itt, azt sem, van-e egyáltalán értelme.
Ha megengedsz egy személyesebb megjegyzést: szinte megijeszt a blogod önkéntelen, kamaszos profizmusa. Gratulálok hozzá.
· 3. fruschka
2010. 05. 08. 23:28
A Karneválba egyébként én is belefogtam, de néhány oldal úgy gondoltam, elteszem ínségesebb időkre, melyek még mindig nem jöttek el... Hamvas felfogása nem szimpatikus maradéktalanul, olykor-olykor erőltetettnek, fennhéjázónak, ráadásul szűk látókörűnek látom, ezért nem tudom magam hamar átrágni a művein, bár bizonyos szempontból érdekelnek.
Nem tudom, Rudolf Steinert ismered-e, számomra az ő egyik könyve lehet olyasfajta útmutatás, mint sokaknak Hamvas Béla írásai.
Akármi fog is folyni ezen a blogon, már felkeltetted az érdeklődésemet :)...
köszönöm az ártatlan bókocskát, igaz, ezt a "kamaszos" jelzőt nem teljesen értem, mármint hogy miért épp ez jutott eszedbe.
· 4. shizoo
2010. 05. 09. 18:39
Általvetőleg ismerem csak Steinert, Török Sándor által. Majd igyekszem...
Kamaszos, mert invenció és profizmus egyfajta bájos, impresszív szertelenséggel. Ez nem életkori, sokkal inkább alkati sajátosság (és ebben most semmi pejoratív nincs:)
Hamvas számtalanszor "szerepjátszik", például szűklátókörűséget is, az sem felejtendő el, hogy ifjúkori írásainak "sértődött gőgjét" (pl. Magyar Hüperion) ő maga is kinevette később...
· 5. Rihárdó
2010. 05. 23. 12:38
Mórocz Zsolt itt mesél a Karneválról, például azt, hogy Hamvasnak van egy "üdvtörténeti alapképlet". Ez nagyon fontos, ez a kifejezés, mert meg kell érteni, hogy a "beavatás" alatt esetleg mindenki mást érthet/élhet meg, de ez a kifejezés, hogy "üdvtörténeti alapképlet", ez megmutatja, hogy itt mindenki számára megérthető és megélhető fogalomról van szó, gondolkodástól, létezéstől függetlenül. Érdemes megnézni.
www.youtube.com/watch?v=jNN4LImTVF0
Amiért pedig én is csak "belefogtam" az olvasásába, és nem olvastam el, az azért van, mert azt mondta nekem egy ember, hogy csak akkor érdemes olvasni, hogyha "pirosan világítanak, lángolnak a betűk". Mindenre meg kell érni, úgyhogy majd ha eljön az idő.
· 6. ilweran
2010. 05. 23. 15:09
Köszönöm a linket, igen tanulságos. Az "élt lét - írott lét" párhuzam felmérése (ahogy a szövegből is kiviláglik: óhatatlanul önfelmérés) késztetett a blog elkezdésére, mintegy a "nyilvános olvasás" előtérbe helyezése helyett az "írva megértés" szándékából - ha valakinek jelent valamit rajtam kívül, az tiszta haszon, de nem cél.
Hatalmas önkontroll-önismeret (lehet) egy ilyen könyvet idejére várva félretenni, nekem ez a képesség nem adatott meg.
· 7. Rihárdó
2010. 05. 23. 21:12
Szerintem ez nem képesség, csak egy megérzés, szerintem ha az ember sok, igen mély témájú könyvet olvas, egy idő után átlátja, mi az, amit egyelőre még nem érthet meg, illetve nem élhet át. Ez nem önkontroll, ez inkább alázat. Tisztelet a műnek, várni az alkalomra.
Vannak zenék is, amik csak évek múltán érnek el hozzánk valóban, mikor megértünk rá.
· 8. shizoo
2010. 05. 31. 12:38
Inkább abban hiszek, ha beleakadok a könyvbe - ez esetben inkább: ha a könyv akad belém - akkor dolgom van vele. Ez a hónap nem kedvezett ennek a dolognak, apró darabokra szedtek a dolgaim; talán júliusban végre tudom tartani a hetente egy bejegyzés követelmény-minimumát...
· 9. M. Zs.
2011. 03. 19. 7:24
@Rihárdó: A démonok világa az örök sötétség vak hona:
oda zuhan, ki testében igaz Énjét gyilkolja meg.
Isá upanisád
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése