Ez egy számomra rendkívül éles gondolatmenet, aminek az alapjait Babics Imrének köszönöm, s Hamvas Karneváljának egy lényeges dilemmájára fut ki - középen saját verset elemzek benne (tehát öngyilkos a hóhér...) Sasa Gyoker képeivel. A végére tényleg eljutunk odáig, hogy elengedhessem magamban Ugorluk és Ulexer, a Karnevál diabolikus ikreinek problémáját.
A panelok igazából a lelkek piramisai. Ez a felismerés a napokban nagyon sok ajándékhoz juttatott. Ezeket osztanám meg szép sorjában veletek
Himnusz az énekeshez
Aki, ami ezt szellemben megnyitotta, az Babics Imre és a Gnózis ajándéka. Ez a költő fiatalon, a bemutatkozása után eltűnt, esett ki az irodalom és a köz tudatából – mert egy tíz éves alkotói folyamatban kicsúszott belőle egy világlátomás. Ezt a maga részleteiben egy, a Napút folyóirat következő: novemberi számában megjelenő írásomban elemeztem – abban a terjedelemben számomra a legkevesebb szóval. Nem részletezném itt, tényleg nem tudom kevesebb szóval elmesélni.
De a látványáról mesélhetek. Ez egy testekből emelt piramis, aminek a csúcsán vörösen izzik az ember – és felgőzölög a felette elterülő végtelenbe. Ez a testek gyönyörű tüze: a szellem. Fel a füst jut – és fentről le: a látomás. Mert ez nem egy piramis, hanem egy homokóra a végtelenbe. Ahova az anyag kínos lassúsággal felpereg.
De nem csak pereghet. Mert mögötte ott a ma végletekig elhanyagolt, pillanatnyi érdekek által cincált táj: a mítoszé. Ott lüktet körülötte a Világfa aminek mi a gyökerét rágjuk, gyökértövén élősködünk. Míg szellemünk kapuja, a füst meg nem telepszik a Világfa Ágán… amíg le nem küldi nekünk a végtelent...
A folytatása:
Napút Online, 2018. 10.13.
Felmerülhet bárkiben a kérdés, hogy is van ez - hogy az előző megszólalásomkor, a macskalét és a reinkarnáció kapcsán leszögeztem:
VálaszTörlésnincs piramis -
aminek a csúcsán
emberlét terpeszt
s ebben a megszólalásban így beszélek, Babics Imre kötete, a Gnózis által elragadtatva: "Ez egy testekből emelt piramis, aminek a csúcsán vörösen izzik az ember – és felgőzölög a felette elterülő végtelenbe. Ez a testek gyönyörű tüze: a szellem."
Igen, számomra a fejlődés piramisának csúcsán terpesztő ember nem létezik, míg az emberi szellem születése abban az összegyűlő gúlapontban igen. A két viszonyrendszer a gondolatmenetében gyönyörűen megmutatja: a piramis (mint látomás) miért él az egyik, s miért nem a másik helyen. Ez az egyik.
A másik: lásd, ez a paradoxon, az elviselendő ellentmondás, amiről már annyiszor meséltem. Ami nélkül ellentmondásmentes, kerek világkép hirdetésén kaphatnál, voltaképp hazugság hirdetésén. Letagadná a gondolatok szélén süvöltő hiányt - ha túl sok energiát fordítanék ezen ellentmondás felszámolására (mert persze: van, valóban van... - hiszen a látomás mindkét formája, a "van piramis" meg a "nincs piramis" is egyetemes igényű...)