(II. kötet) 171. - 387. oldal

Bormester Mihály kettészakadt Odüsszeiája. Michail és Mike. Az idióta szent, és a szarlequin.

...Ön ebben a helyzetben kettős magatartást vett fel -

Kénytelen voltam, mert egyel nem bírtam. Mindjárt meg is mondom, miért. Emlékszik a Kordillerák-dialógusra? Mit gondol, mi az ellenpont?

Természetesen Manouel atya beszéde a Himalájában. A két hegyi beszéd -

Jeles. Az egyik oldalon Melius-Pen-Van Hoop, a másikon a Karipa-Yubainkan-Manouel trió. Kérdés: Ha a világháború után az egész föld nem csinál egyebet, mint eszeveszetten a másodikra készülődik, mi a teendő? Mike a a Kordillerákon megmagyarázza, hogy az élettechnikát kell fejleszteni. Ha mindenki úgy fog élni, mint Melius és Josiah Pen, a háború megbukott. Miért? Mert mint hülyeséget kiröhögik. A Himalája-beszélgetés pedig kimondja, hogy az összes doktrinákat (kenyőcsöket) a tűzbe kell dobni. Ha nincs kenyőcs, nincs háború. A háborúhoz három dolog kell (ez a Montecuccoli idióta volt!) éspedig kenyőcs, kenyőcs és kenyőcs. Mike a humor oldalán áll (éppen ezért ő a szent), Michail a szentség oldalán (éppen ezért ő az arlequin). Vagyis fordítva, hiszen érti. Ezek szerint Mike-Michail a második világháborúra eszeveszetten készülődő emberiségből, lesz, ami lesz, ezennel tisztelettel kilép...

Eszem ágában sincs még vázlatát se adni a részleteiben rendkívül szórakoztató, tanulságos, ráadásul a következő fejezetek megértését megalapozó kalandok sorának - ennél mélyebben, mint az itt (szerintem elég sok mindent megvilágító) idézetben, amit a kalandregény utáni függönybeszélgetésből ollóztam. Egyrészt idemásolhatnám lényegében az egészet, másrészt itt már nagyon kéne ügyelnem rá, hogy az esetleg ide kíváncsiskodó elől, aki most kóstolgatná a művek művét, ne értelmezzem el az olvasandót. És mert ez itt már rendkívül személyes terület - hiszen színről színre tükör.

A könyv persze eddig sem akart más lenni, inventár és tükör elsősorban - nem valaki magánügye, hanem példabeszéd arról, hogyan foncsorozz magadnak ilyet. Példabeszéd és nem receptköny! Lépésről lépésre nyilván nem tudod követni - szerintem inkább ne csapj agyon a tapasztalat kedvéért senkit. Hiszen a megfogalmazott látvány ebben a tükörben óriási igénnyel él, a megértés lehető teljeséről egy pillanatig se mondana le, tehát például gyilkol (ami a háborúban úgymond "természetes" - na, ebbe most bele se megyek). Mi ehelyett behelyettesíthetünk a virtuálisba; én nem vagyok játékos, de például Koyima mester Death Stranding-ja kívülállóként is lenyűgöz - a kibic pozíciójából is irdatlanul belevonó élmény. 

A tükör-mivolt itt a legnyilvánvalóbb, ahol a hős és tükörképe külön úton jár, s a kalandjaik is tükröződnek. Miközben megkapod a világod látképét mögéjük - ebben nem enged a szerző: a személy tükörképe továbbra is a mögötte látszó egész-világával kiegészülve teljes. A vándorlásba innen, a tükörképre szabott látképből vonódik a kalandok értelmét adó másik; legyen barátság, szerelem, ellenfél, körülménynek tűnő választás, ebből az inventárból érkezik a lehető. Ez egy irtózatos tudás amúgy: az, aki lettél, alapjában meghatározza, milyennek látod a tükörben a mögöttes világod - a tájat, ahol kirajzolódsz, cselekszel, szeretsz, gyűlölsz: ahol akarsz valamit. Irtózatos tudás, hogy a melletted álló másik bőven lehet, hogy ugyanazon foncsor segítségével teljesen más látképet: más lehetőségkört lát. Irtózatos tudás, hogy amíg látszatra a nézethelyek távolsága szinte centiméterekben mérhető csak (ahogy Mike suhan el a figyelmetlenség győztes autójában a koldusok közt álló Michail mellett - orron találva a tömegbe szórt nyegle pénzérmével "önmagát"), a valóságos távolság e nézethelyek közt szinte fényévnyi is lehet. Kinek épp mit mutat a tükre...

A magam számára ez különösen ott volt nyakoncsíphető, amikor folyamatában szembesültem e tükörlét sajátosságaival. Hiszen jóval korábban olvastam először ezt a könyvet, mint hogy megtörténjen velem az itt megrajzolt Odüsszeia egynémely kalandja. Utólag a legmeglepőbb, hogy mindig mennyire utólag azonosítottam a megesettet a megértésben az olvasottal. Hogy a könyvből megszerzett tudás soha nem vált annyira élővé, hogy folyamatában nyúljon bele a történéseimbe. Hogy mennyivel erősebb volt a tükörben látott látványból körém fonódó körülmények, és az addig összerakott döntés-képesség/képtelenség elegye - nem engedett a markából a tapasztalat, nem engedett a tükör. A részletekről nem mesélek, de annyi idevág (versben sokszor játszottam már vele), hogy az összetévesztés élménye (az összekevernek valakivel, akinek a reakcióit, elvárt gesztusait én nem tudom akarva se prezentálni)  már bőven a könyv ismerete előtt tájékoztatott róla: ezt a kettészakítottságot én is magamban hordom. 

Többféle rétegben ráadásul. Hiszen miközben úgy érzem, a diabolikus ikrem tényleg járja a világot körülöttem, bennem is ott az iker-kép: az elégtételmesékben, az eszképizmusokban, a lehető virtuálisokban. Talán ezért őrzöm a kibic pozícióját ezekben, nemcsak a puszta gyávaság (mi marad, ha beleélem magam és belehalok érzete) akadályoz, hogy teljes szívvel adjam magam ezeknek a játékoknak. Holott a világunk amúgy most ezekben egyensúlyozza ki magát. Amiről az ügyvivő és a mesélő olyan jóízűen adomáz, tényleg körénk csontosodott: a háborúk intenzív életszagáról, az adrenalin-fless folyamatos őrületéről már nem akar lemondani az addikció. A körülöttem élők legnagyobb részének (úgy látom - bárcsak tévednék) iker-mód kettős tudatát rommá fertőzte az izgaloméhség, és az extrémsportok, a toronyra mászó selfie-k mellett a beleélés virtualitásában tobzódik leginkább a mindenki, játékostól foteldrukkerig. És lényegében ennek a legszelídebb verziója is ezt az addikciót lakatná jól: amikor magunkat egy elképzelt Hobbitfalva eseménytelen hétköznapjába képzelem.

Szóval ez a kettős-tudat most tényleg torát üli - de érdekes módon a mesélő és ügyvivője megfogalmazta remény sajnos mégsem tud maradéktalanul megvalósulni. Mert a bennszülöttek  még mindig itt bugyborognak a pusztulatok partján, mert diabolikus "vezérek" a maguk kettős-tudata, élettechnikáik biztosította előnyök birtokában még mindig eluralják őket - most megint ennek van évada, Putyintól és Trumptól tusamalackáig. Sőt, ahogy az értelem felháborodottan konstatálja: a megmentő legkisebb fiú, frissen gründolt Lúdas Matyink is elsősorban ennek a bennszülöttségnek mesél, mert ők, sőt, ne szégyelljem: mi vagyunk a szavazóképes többség. Mert ha tényleg őszintén tekintek a magam tükrébe, fel kell ismerjem: a rajzolat része ez a bennszülöttség bennem is; a szabálykövetésben, a tekintélytiszteletben, az ide tartozó önértékelési zavarok által keltett ellenszelek összképében, a bennem lesúnyt fejű bennsszülöttben amely nem mer se idióta szent lenni, se korrupt bohóc.

A kenyőcs fogalmát köszönjük meg leginkább ennek a jó pár oldalnak, amivel kenve a világ kereke forog. Most döntő részben média-kenceként, akciósan, agyonreklámozva kapható - a mivel most a túlbeszél kora van (1984 Orwell-i látomása után valahányban), elképesztő, egyénre szabható bőségben. A kenceízek és -illatok vaskos választékának legnagyobb veszélye, hogy bármilyen valóságos gesztusod is pillanatok alatt kenyőcs módjára, eladható termékként viselkedik - a valódit most szinte kötelező összekeverni az összekenttel. Miközben az angyal továbbra is, mindenkinek megjelenik - az sem kizárt, hogy valakinek kenyőcs formájában. A tanulás erős tapasztalatából mondom: ha van az életednek olyan kalandja (Küklopsszal, szirénekkel, Kirkével), amit nem tudsz elengedni, ami folyvást felmerül, keringsz körülötte, arról tudható, hogy neked akkor/ott jelent meg az angyal. A felvakart hiány tanúsítja. És hiába kened bármilyen kenyőccsel utólag. 

Innen megyünk tovább, de most a mitológiák légkörének boldog jegyében (ez a kenyőcs-korok igazi levegője, a bennszülöttek valódi vallása) határt szegek. Most az egyszer ideengedek egy verset, ami egy másik mítosz hősein át lesi az ikerséget. Szia, Polüneikész.

Eteoklész kihajol a képből

Ahogy a völgy hasadt, én úgy születtem.
Párahab éggel betakart, jövőtlen,
tört törzsek közt nevelt a félelem:
hogy ikrem van, akit túlontúl űztem
vízmarta sziklán, letörő kopáron
a tükrök éhes túlsó oldalára.

És hazajön. Átnyúl az üvegen,
jogos jussát követelné rajtam -
ami nekem is ugyanolyan
jogon jussom. És nincs belőle annyi,
hogy mindkettőnknek jusson,
ez egyemberes szerep. A foszladó
világ urának lenni nem lehet
két éhbe kötve. Mégis hazajön.

És vége lesz. Párahab éggel betakart
völgy ahogy hasad, majd úgy halok meg,
ahogyan ő. Polüneikész!
Maradj a seggeden, a tükörbirtok
másik oldalán! Apánk seggfej volt,
anyánk a nagyanyánk, de ettől még
nem kell átokká váljon minden táj.

Vihar törte törzsek közt a félelem:
tört, alvadt tönkök. Bármelyik lehet
testvérharc érfúlt trombocitája.
Hisz minden kép tükör. Bármelyikből
bújsz elő majd, éh túloldalam,
egymásra rontunk. Semmire készen.

(-)