A mű a forma megcsúfolásával kezd: de, amit most mindjárt az elején hangsúlyozni szeretnék... hogy a regény kifejezés alkalmazása e műre alkalmatlankodás. Kezdünk egy mondat közepén, sokáig nem derül ki, mit.
Az alaptétel az, hogy a pácban mindenki benne van. Ebből az következik, hogy kívülállás (azaz kivétel) nincs. Se a könyvön belül, se akívül. A kívülről-nézet pozíciója (az olvasó hatalom-gesztusa), amivel az olvasmányhoz (az élete bármelyik „befogadásához”) közelít, nem létezik.
A mindenkin belül viszont nincs differencia. Nem tudjuk ki beszél és kinek. Ki az ügyvivő? Kicsoda Bormester Mihály? Ezen a ponton feleslegesen feltett kérdés, ugyanúgy mit ez: ki az olvasó? (Tényleg. Ki vagy te?)
Vajon tudja-e az ember, hogy kicsoda? Ha nem tudja, nem kötelessége-e megkeresnie önmagát?
Ha megérkezik a dilemma (ha létem látványa szétcsúszván teret ad a kérdésnek: „kicsoda vagyok?”), megérkezhet az angyal. Csak ekkor hallom, máskor eltakarja zakatoló önmagam: az automatizmusok és folyamatosan áradó fantazmák „énnek” tekintett elegye. Az angyal érkezés-pontja a kizökkenés.
Aki elbizonytalanodik magában (akihez szólhat az angyal) az végre kifelé tekint. Feltárul előtte az emberi tulajdonságok Noé-bárkája, a tulajdonság- és sorskatalógus. Az olvasót tehát el kell bizonytalanítani.
Mégpedig elrajzolt figurákkal, aki gúnyt űznek az irodalomformálás, de a bevett társadalmi érintkezés szabályaiból is. Gúnyt űznek az ábrázolásból, de az ábrázoltból is. Minden figura merő kapcsolatéhség és zajos magány, szocio-skandallum. Egymást megszólítani képtelen „odakozmásodások”: illúziókban létező, egymást remekül, de önmagukat soha nem látó, elrajzolt alakok fogadják az önmagát keresőt.
Az vagyok, ahonnan jöttem? Honnan jöttem? Az „egyszer s mindenkorra tisztázott” származásból? (Van egy pozíció, ahonnan nézve mindannyian kitett gyerekek vagyunk. És mindannyian a saját legendánkból, a saját fantazmánkból akarunk jönni.)
Lehet legendát hazudni (a művészet igazabb, mint a valóság?), de úgyis rögeszme lesz belőle. Igazat viszont nem lehet „hazudni”. A van nem „található ki” (a művészet a valóság hű tükre?) mert (a képzeletünk akaratlan teremtő ereje folytán) mindannyiunk rögeszméiből alakul (a művészet az egyetlen valóság?).
A rögeszmékből alakuló ez van viszont sémákat követ. A történetek ismétlődnek, a típusok, az „odakozmásodások” reakciója idő-független. Az első elkülönülés a páclében a „kozmásoké” (szereplőktől a mesélőkön át az olvasóig, kritikusig, stb.): a ki vagyok és a kinek képzelem magam. Persze mindez valaki más fantazmájában, amiről én (ki ez az „én”?) mesélek most nektek.
Kinek van szüksége fantazmákra? A rögeszme kivesz a valóságomból. Ezáltal kivételnek érzem magam. A „kozmások” közös gondolat-ismérve: a világ és én két külön dolog vagyunk. El nem ismert, keserű kivételességek (vagyunk).
Ez szakrilégium! A cselekedet önmagában hordozza a büntetését: aki magára kivételként tekint (magát kivonja) az kivételes bánásmódban is részesül (ki is vonódik). Kivétel nincs! Az ítélet úgy kezdődik, hogy a világ külön kerül mondja Pilinszky.
A „Mélységes mélység”, hic est abyssus az ítéleté. Szinte hétköznapi, amikor megtörténik: amikor a teremtő képzelet rögeszmét épít, és a rögeszme „megvalósul”. Amikor a hazugság zsákmánya lesz a lélek – mert tilos úgy tenni, mintha a hazugság volna az igazad.
A hazugságból csinált „igazság” így hangzik: a többiek, a körülmények, a „mindenség” áldozata vagyok. Mint Mihály arkangyal.
Ha a mindenség áldozatának érzem magam, le szeretném tenni a mindenséget – ki akarom vonni magam belőle, a biztonságos rögeszmébe. Pedig a rögeszmét kell letenni: a „kozmát”, és magunkra venni a „világot”.
Ami egyet jelent azzal: magunkra kell vennünk önmagunk. És nem mint rögeszmét, ahogy a nemhős hős, Mihály teszi: azonosítva magát egy ideával az áldozatság által. Hiszen önmaga áldozata. Mint mindannyian.
S ím kiderült: az ügyvivő elmesélte történetben a mesélő „műveli a talajt”, amibe magát magnak vetheti. A legenda (a rögeszme) csaknem megalapozott. De még mindig nem tudjuk, ki mesél kinek, és valójában miért.
Itt tartunk. Innen folytatom.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése