hic est abyssus - a mélységes mélység, ahová már nem követ az angyal. És ez érdekes módon nem az anyag. Hanem épp az imagináció, a teremtő képzelet, amint kisszerű érdekek szolgálatában korrumpálja önmagát. A lélek nem ment át a szabadságba, "jaj annak, aki nevet és jaj annak is, aki nem"; a lélek a hazugsága zsákmányaként, annak hitetése által, annak esélyt adva lesz önmaga korrupt volta áldozatává. Ennek itt egy duplaszaltóval fejelt elegáns bukfenc-változatát ismerjük meg a fejezetvégig - de haladjunk szépen, sorban.
hic est periculum - a vöröshajút letartóztatják, amiért egy bizonyos Licsipancs nevű községben a pástétomsütőt megölte. Mindegy, hogy van-e ilyen község, ilyen foglalkozás - azok, akik a valóságot szabadon kitalálható delíriumként élik (s mivel az eddigi oldalak másról sem szóltak, mint ki-ki élet-formáló hazugságainak feltárásáról, az akik helyett írhatnám akár: mindenki), tehát azok, akik számára a "valóság" kérdés, amely kérdés-mivolt szabadon megválaszolható válaszokat (is) jelent; azok számára a gyilkosság maga másodlagos jelentőségű. A lényeg a tárgyaláson felvehető szerep, a viszony az alkalomhoz, ahol mindenki kiélheti a maga delíriumát, amit valóságnak vágyik. Mindenki kiélheti a maga kivételességét.
Egy fontos megjegyzés, angyal-viszonyban. A nézet- és hitrendszerben, ahol az angyalnak értelme van, a leghitelesebb válaszoló a kérdésre, hogy te ki vagy? ezt válaszolta: akivel beszélsz. Nem tette meg, hogy a te ki vagy kérdése értelemszerűen kinek képzeled magaddá alakulhasson. Mert ez az első botrány, amit fel kell ismerni - itt mindenki valakinek képzeli magát, és közben mindenki más ilyen elképzelt valakijét kiröhögi. Itt senki nem vesz senkit komolyan. hic est periculum.
Igen színes pillanatai ezek a könyvnek, hiszen szerepel Hoppy, az egész család tevőleges asszisztálásával, fellép Fillér Joachimné, a gyanúsított elmeállapotát Vermerán doktor vizsgálja meg, szerephez jut Auguszta Kornélia (mint nemlétező szállásadónője a segédfogalmazónak), csupa fontos epizodista. Mert a kulcsszereplők persze Kankalin, Féllábú és Flórián, akik e sajátos per-paródiát alapvetően koreografálják - illetve a főszereplő: a bűnös, a vöröshajú, aki valakinek képzelte volna magát, csak nem volt biztos benne, kinek képzelheti. Ez volt a bűne: a teremtő képzelet szegénysége. Amely már a magad számára hiteles korrupcióra is képtelen.
Sors avagy szabad akarat? Sokféleképpen felbontott-összerakott teológiai-filozófiai dilemma. A "levéltári segédfogalmazó" mindenképpen sorsot szeretett volna magának, azóta, hogy a levéltár igazgatója a szabad választás határtalanságával provokálta. Ahogy e viszonyrendszerben áll az összes szereplő. Mintegy a dilemma alternatíváinak megvalósulásaként is felfoghatók. Hiszen mi más Kankalinnak Laura, avagy a napló, ha nem a vállalt sors paródiája? Miről szól a báró választása - Ameline vagy Bella, A vagy B? Milyen játék innen nézve a koldusszólamok gyűjtőjéé? És milyen kerekre tágult játékteret kap a dilemma "élő tükreként" Hoppy Lőrinc? Érdemes mindenkit végig venni...
Érdekes, mivel valójában e viszonyrendszerben a szabadság teljesen mást jelent, mint hinnénk. Az "odakozmásodások" világában ugyanis a szabadságom kimerül abban, hogy lemondok a magam kozmájáról. Ezzel mintegy felbontva a pszeudo-sorssal kötött szerződést. Először konstatálom. Aztán lemondok a magam kivételességéről, az íllúzióról, amit élni próbálok, s amit a többiek persze mind csak az én kozmámként, az én élet-hazugságomként észlelnek.
Mert nincs "sors-piac", ahol így, a vöröshajú módjára szabadon előtörténetet, s azzal sorsot - (itt inkább odakozmásodást) választhatunk. Ehelyett megajándékoznak vele azok, akiknek a játékába a szerep szerint ez a gesztus belefér. Ők bontanak fel, ajándékoznak meg a mártírium paródiájával. Hiszen amikor a licsipancsi hites hajszakértő lelete is előkerül, e paródia pecsételődik meg: "Most ne tekintse azt, hogy ez az ember bolond. Mert kétségtelenül az. Képzelje el, hogy valaki nekiáll, és önmagát keresi. A világirodalomban ez gyakori eset, válaszolta Barnabás. De nem úgy, felelt a törzsorvos, hogy vonatra ültek és elutaztak. Az igaz. Ha most ezzel a bolonddal bolondságok történnek, nem lehet csodálkozni. Helyes, szólt Barnabás, de gondolja csak el, hogy valaki ilyen helyzetbe pottyanjon.Meggyilkolta a licsipancsi pástétomsütőt, holott mindenki tudja, hogy se pástétomsütő, se Licsipancs nincs és nem is volt. Hihetetlen, mondta erre Toporján, hogy a valóság, amelyben élünk, milyen labilis."
Ne felejtsük el, két sikeres, társadalmi értelemben elismert valóság-manipulátor kritizál itt egy ügyetlenebb harmadikat. Aki aztán a választható legnagyobb igényű paródiájára lel ebben a katasztrófában (íme a bikfi-bukfi-bukferenc), rátalál a szerep, szinte önkívületben: Mihály arkangyalé. A mennyei seregek vezetőjével azonosul, akinek földi emanációja Sárkányölő Szent György. Hm. nem akármekkora sors-igény lett itt a mindenség kölcsönintézetének benyújtva. Na, ez a légkör, amihez már nem fér az igazi angyal.
(-)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése