2026. március 3., kedd

Közbevetőleg, két tételben (közjáték)


Ezt a nagyon fontos részt amúgy sokkal részletesebben is bemutathattam volna a magam szemszögéből - a maga teljes gonoszság-tartalmával. Ahogy az ügyvivőnek elmesélt mese nem kíméli magát a mesélőt sem. De valahol tényleg azt szeretném, ha ez az olvasónapló olvasásra és befogadásra provokálna - ha semmilyen értelemben nem válthatná ki a könyv elolvasását. Megfigyelheti a kedves érdeklődő, hogy az elején sokkal részletesebb olvasatot adtam, mint az utóbbi ismertetésekben. 30-50 oldalanként haladtunk 284. oldalig, nyolc bejegyzésben - míg a továbbiakban 200 oldalakat mutattam itt be egyben. Ez azért nagyban köszönhető annak, hogy az olvasást a gyanútlan olvasóban meg kellett alapozni, hogy ez a trendeken kívüli könyv tényleg megteremtődhessen a maga fogalmi viszonyaival, értelmezési kereteivel, s ahogy ezeket folyamatosan átlépi. 

Nincs igazán párja. Világirodalmi párja nincs - itthon a legközelebb Határ Győző Heliánéja van hozzá, de ott a hatalmas igény sokkal egyenetlenebb eredményt épített. Sajátságos, Határ amúgy mennyire gyűlölte Hamvast - amiben én irdatlan adag irígységet, pökhendiséggel kompenzált kisebbrendűségi érzést sejtek. Pont azért az érzésért, amit a két könyv egymás mellé tétele teremt. Bár amúgy lehet, nem nekem kellene erről beszélni, mert bár hatalmas hatással volt rám anno a Heliane, mikor elolvastam, valahogy az a könyv nem akarta, hogy az életem része legyen. Az olvasott példány a költözéseim közt elkallódott. Volt olyan, hogy frissen vásárolt példányát felejtettem a kávézóként is üzemelő könyvesboltban (ó, ezek a rendszerváltás környéki ifjúsági gyülekező helyek, Könyves Kávézó, Örökmozgó, a Toldi! és társaik...). Volt olyan érzésem: a könyv maga nem akarta a birtoklást.

És Határ Győző életművét sem ismerem kellően - ellentétben Hamvas pályaívével, amiről fokozatosan sikerült szubjektív, de mások számára is jelentő képet rajzolni. Nem olvastam olyan alapvető műveit, mint az Őrző könyve, a Golgeloghi, vagy a Nagardzsuna. Olvastam az Éjszaka minden megnő regényét - tetszett, de nem provokált további ismerkedésre. Úgyhogy nem vagyok kompetens eldönteni ezt a vitát. Az érzésem szerint Határ Győző hagyomány-felfogása ott ragadt abban a tiszteletre méltó, de durván elitista szemléletben, amit Hamvasról levakart a háború. Amiről a számomra mesterjeggyel bélyeges gondolkodó az Apokaliptikus monológban de még inkább a Sareptában beszél. De ez egy olyan érzés, ami nem ellenőrizte magát. Bár volna rá idő és energia, hogy megtehessem!

*

Szóval haladhatnék kisebb lépésekben is ezzel az olvasónaplóval, de nem mennék bele a megfeleltetésekbe. Hogy honnan indul Episztemon például, akiben ugye "a sorscsere folyamatos", hogyan jelentkezik, milyen alakban az ifjak társadalmában, aztán milyen útitársban a kettészakadt én tükör-kalandjai során, milyen vegyelemek tartoznak hozzá a túlvilági utazásból, és kiben lakik ott eltévesztehetlenül az ostrom pincéjében. Ezt tényleg neked kell elvégezned, kedves olvasó. Mert irtózatosan személyessé lesz, amikor tényleg tükrözöd magad az olvasottakban, és magadnak építed ezeket a megfeleléseket. Többször írtam már: arra figyelj ilyenkor, aki irritál - ott vagy te is saras.

Sokkal többet idézhetnék, mert remek, bevonó részletei vannak, ennek illusztrálására idevonok egyetlen lappárt, Máté, a patafilozófus és szpíker szerepel itt (lám, van benne valami Vatta úr démonából); ő szerepel itt, mint egymondatos történetíró: 



A kíméletlen irónia. A hordozója aztán a pincében legalább egyszer elveszti a fejét, és egy csoda folytán (az otromba mindig kell csoda!) a patalábat is. Innentől nem él a pataláb, nem él a patafilozófia? Nemcsak Bormester Mihály nyugszik hát békében, az ostrom után, de a patafilozófus Máté identitás-képző sántasága is? A pataláb a múlté, de él a patafilozófia (ahogy anno Kesző Domokos, szegény, aki a temetése által akart halhatatlanná lenni), bár immár neve nélkül. A saját, jól bejáratott őrületről nem olyan könnyű lemondani... Ha olvastad a könyvet, láthatod, csak a kis ekvivalenciákat sorolom. A nagyokról, a létformálókról tájékozódjon mindenki maga. Mert az irtóztosan személyes, és nem tartozik rajtad kívül senkire.

De erről (erről is) bővebben majd legközelebb.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése